
Távmunkában gondolkodsz? Előnyök és buktatók álláskeresőknek
Távmunkában gondolkodsz? Előnyök és buktatók álláskeresőknek Egyre több vállalat dönt a teljes Home Office eltörlése mellett a portfolio.hu több cikken
Az álláskeresés önmagában is stresszes folyamat, az állásinterjúkon való jó szereplés pedig kritikus fontosságú a potenciális munkaadó döntésének befolyásolásában. Nincs egy univerzális guideline az ilyen helyzetek kezelésére, összeszedtünk azonban egy listát az elkerülendő tevékenységekről, hogy ne ezen bukd el a lehetőséget.
Elég kézenfekő lehet, hisz az első benyomást rögtön elrontod vele, ha nem időben érkezel az interjú időpontjára. De ennél összetettebb a dolog. A késéssel azt mutatod az interjúztatónak, hogy nem tiszteled az idejét. Murphy törvénye persze akarva akaratlanul mozgásban van és adódhatnak előre nem látott helyzetek. Ha a késésre jó okod volt és ezt időben kommunikálod, tisztelettudóan elnézést kérsz, meg fogják érteni. A legrosszabb, amit egy ilyen helyzetben tehetsz, az a hazugság. Ezzel el is érkeztünk a második pontunkhoz.
A hazug ember és a sánta kutya közmondása nem légből kapott. Persze egy állásinterjú ideális esetben nem vallatás, de semmi esetre sem éri meg ferdíteni. Ennek a legnyilvánvalóbb oka az azonnali lebukás veszélye, ami kínos szituációt eredményez. A másik ok, szintén egyszerű: ha nem azt nyújtod, amit eladsz, hamar visszaadják az árut. Az állásinterjú tipikusan azon helyzetek egyike, amikor szeretnék mindenben megfelelni a kommunikációs partnerünknek. Állásra van szükségünk és ha ehhez 2 évvel több tapasztalat vagy egy fokkal jobb végzettség kell, hajlamosak lehetünk a tények jótékony ferdítésére. Azonban azzal, ha túlígérsz a szakmai kompetenciáid kapcsán, nem csak a cég bizalmát ásod el, de a saját professzionális és személyes profilodon is csorba esik. Ha nagyon szeretnéd a pozíciót és valóban úgy érzed, hogy megfelelő lennél a munkára, kommunikáld a valós kompetenciád, valamint a lelkes hozzáállásoddal és tanulási hajlandóságoddal kiemelkedhetsz a konkurencia közül. Persze a motivált attitűdnek is érdemes kereteket szabni.
Ha az interjúztató egy tettre kész, szakmailag kompetens és emberileg szimpatikus jelöltet lát maga előtt, jó eséllyel pozitív elbírálásban részesíti. A legtöbb cég szereti, ha az interjúalany felkészülve érkezik, és tud egyet s mást a vállalatról, illetve annak értékeiről. A mélyről jövő lelkesedés vagy az állásigény miatti kétségbeesés okozta túlbuzgóság azonban visszájára is elsülhet. A legtöbb pozícióba csapatjátékosokra van szükség. Ahhoz pedig, hogy egy csapat jól tudjon működni, többségében hasonló habitusú személyekből kell állnia. Amennyiben az összeszokott csapatba egy élszurkoló lelkesedésével rendelkező energiabombát helyeznek, a kollégák hamar frusztrálttá válhatnak. Légy hálás a lehetőségért és nyugodtan kommunikáld, hogy izgatott vagy! Arra azonban nincs szükség, hogy a HR-es kolléga sarokba szorítva érezze magát a buzgalmad láttán.
Az előző főnökre vagy munkahelyre vonatkozó trashtalk gondolata csábító lehet, főleg, ha ezzel kapcsolatos kérdést kapsz a HR-es kollégától, ami meglehetősen gyakori és nem is véletlen. Ezeknél a témáknál nem csak azt figyelik, hogy mit mondasz (kiteregetsz-e üzleti titkokat, van- érdemben véleményed vagy sérelmed) de azt is, hogy hogyan mondod (megadod-e a tiszteletet a munkaadónak a munkaviszony végeztével is). Ezek olyan tényezők, amik rálátást engednek a személyiségedre. Az interjúztatót valójában nem az érdekli, hogy mi ment félre az előző pozíciódban, hanem az, hogy az új munkahelyen jelentesz-e kockázatot. Ahhoz, hogy bizalmi környezetet teremts, meg kell adnod a tiszteletet mindenkinek, nem csak a szobában tartózkodóknak.
Az interjú, mint említettük meglehetősen stresszes élethelyzet. Akkor azonban, ha minden feltett kérdésre támadásként gondolsz, és túlkomplikálod a kommunikációs helyzet valós kereteit, csak megnehezíted a saját dolgod. Természetesen néha mindenki kételkedik magában és a lehető legrosszabbat feltételezi. Ilyenkor hasznos lehet egy, a szorongásos betegeknél is gyakran használatos módszer, a helyzet racionalizálására. Mielőtt fejedbe vennéd, hogy a HR-es nem kedvel, kérdezd meg magadtól: „Milyen bizonyítékom van erre?” Ha a válaszod tartalmazza valamely gesztusát vagy irányodba mutatott hanghordozását, a következő lépésben kérdezd meg: „Milyen alternatív okai lehetnek? Mi van, ha nem ellenem irányul?” Bárkinek lehet rossz napja, a HR-es kolléga célja a nap végén azonban nem más, minthogy megtalálja a megfelelő kollégát. Ha a tőled telhető legtöbbet nyújtod, hidd el, nem kell aggódnod.
Távmunkában gondolkodsz? Előnyök és buktatók álláskeresőknek Egyre több vállalat dönt a teljes Home Office eltörlése mellett a portfolio.hu több cikken
Munka és magánélet: egyensúly vagy küzdelem? Miért fontos a munka-magánélet egyensúlya? A nyár közeledtével egyre többen kezdik meg a pihenést
Soft skillek az IT-szakmákban: mit keresnek a toborzók a technikai tudás mellett? Az informatikai piac mai napig az egyik legnagyobb
A bérek és fizetések átláthatósága: Miért fontos most különösen? A bérek és a fizetések, mindig is nehéz témák voltak a
5+1 onboarding tipp, hogy az új kollégák maradjanak is! Az onboarding egy olyan jól bejáratott fogalom, amit sokan ismernek, de
A modern toborzás- álláshirdetések, kiválasztás, jelöltélmény 1. Employer branding: A legjobb tehetségek vonzásának alapja Mielőtt egy cég keresni kezdi az
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Fusce tincidunt nunc venenatis massa
sagittis gravida at at arcu. Maecenas tincidunt ornare erat, sit amet
eleifend diam porttitor in.
Minden jog fenntartva © 2025 Aplomb Zrt.