20

SIEM szakértő

Általános információk

Szektor: IT
Pozíció szintje: Mid-Senior
Tapasztalat: 2+ év
Végzettség: Szakirányú felsőfokú végzettség
Munkavégzés helye: Budapest, XI. kerület
Remote vagy On-site: Hybrid
Állás típus: Teljes munkaidő
Partnerünk bemutatkozása:

Cégünk egy 2011 óta sikeresen működő magyarországi IT tanácsadó cég. Többek között állami tulajdonú társaságoknál, kormányzati intézményeknél, közszolgálati szervezeteknél végzett magas színvonalú szakértői szolgáltatásainkról ismernek bennünket a piacon. Részvényeinket 2022 óta a tőzsde Xtend piacán is jegyzik.

A lehetőség:

Jövőbeli lehetőségeinket mérlegelve úgy döntöttünk, hogy SIEM szakértő keresésébe vágunk olyan IT biztonsági szakember személyében, aki egyrészt szaktudásával és tenni akarásával segít megvalósítani a jellemzően tanácsadás jellegű projektjeinket, másrészt pozitív hozzáállásával és nyitottságával jól kiegészíti egymásra építő kis közösségünket. SIEM területen szerzett 2-3 éves bizonyított tapasztalatod már elegendő lehet arra, hogy érdemben támogasd munkánkat és ezzel ügyfeleink sikereihez is hozzájárulj.

A Te szereped:

  • SIEM központú projektek koncepciójának kidolgozása és végrehajtása már a tervezési időszaktól.
  • Nagyberuházások informatikai biztonsági projektjeiben való közreműködés
  • SIEM (Security Incidens and Event Management) rendszerek bevezetésével működésével kapcsolatos szakértői tevékenység
  • SOC (Security Operation Center) csapat szakmai támogatása, elemzési feladatok végrehajtása
  • IT biztonsági kockázatelemzések, fenyegetettség- és sérülékenység-elemzés
  • IT biztonsági területen képzések kialakítása és megtartása
  • Az új helyzetekhez és kihívásokhoz való rugalmas alkalmazkodás.
Amire a sikerhez szükséged lesz:

  • Szakirányú felsőfokú végzettség.
  • Két éves bizonyított tapasztalat
  • IT biztonsági eszközök és technológiák ismerete
  • SIEM bevezetésében vagy üzemeltetésében szerzett projekttapasztalat
  • Magas szintű dokumentálási készség és MS Office használat
  • Nyitottság új szakmai ismeretekre, működési modellekre
  • Szakmai fejlődési képesség, tanulékonyság
  • Jó kommunikációs készség
  • Előnyt jelent: Etikus hacker tudás, képesség, tapasztalat
    • Magabiztos angol nyelvtudás (szóban és írásban is)
    • Nagyvállalati, közigazgatási környezetben szerzett munkatapasztalat
    • SIEM technológiák (pl.: IBM Qradar vagy Splunk vagy Logpoint stb.) rendszer szintű ismerete
    • Ipari szabványok és keretrendszerek (ISO 27001 /COBIT/ITIL) ismerete
    • Német nyelv
Mire számíthatsz nálunk?

Büszkék vagyunk arra, hogy együttműködést ösztönző, rugalmas munkakörnyezetet teremtettünk, tele igazán elkötelezett szakemberekkel. A feladataidhoz megkapod a megfelelő hatáskört, a szükséges támogatást és a döntési szabadságot. Ilyen keretek között kínálunk versenyképes fizetést és szerteágazó szakmai fejlődési lehetőségeket.

Általános információk

Szektor: IT
Pozíció szintje: Mid-Senior
Tapasztalat: 2+ év
Végzettség: Szakirányú felsőfokú végzettség
Munkavégzés helye: Budapest, XI. kerület
Remote vagy On-site: Hybrid
Állás típus: Teljes munkaidő
Szektor: IT
Tapasztalat: 2+ év
Végzettség: Szakirányú felsőfokú végzettség
Munkavégzés helye: Budapest, XI. kerület

Hasonló pozíciók:

Budapest, Debrecen
Scroll to Top

Jelentkezés SIEM szakértő pozícióra

Érdeklődöm a jelölt iránt